Koncert 2019.01.03. 19:30
Liszt Ferenc Kamarazenekar újévi koncertje

SZTÁRVENDÉG: SZIRTES EDINA MÓKUS! A Liszt Ferenc Kamarazenekar már harmadik éve ad újévi koncertet a Pesti Vigadóban.

A Liszt Ferenc Kamarazenekar több mint fél évszázada állandó szereplője a klasszikus zenei élet nemzetközi elitjének, így méltán tartják világszerte a kamarazenekari műfaj egyik legjobb képviselőjének.

"Tudtam, hogy zenész leszek"

- Interjú Szirtes Edina Mókussal, a Liszt Ferenc Kamarazenekar újévi koncertjének sztárvendégével.

Fotó: Czakó Balázs

A 2016 óta Tfirst Péter által vezetett együttes évről évre a világ legjelentősebb koncerttermeiben, elsőrangú szólisták közreműködésével lép színpadra, akik a nagyfokú precizitás, műfaji sokoldalúság és alkalmazkodóképesség miatt előszeretettel dolgoznak együtt a zenekarral.

"A Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös előadást leginkább „etno-szimfonikus” produkciónak nevezném. A dalokat a magyar, cigány és balkáni érzésvilág inspirációja alapján írtam, így legtöbbjük autentikus népzenei átiratnak tűnik. A szóló éneket és hegedűt vonószenekar, tárogató, kaval és koboz kíséri, de valójában legtöbbször nem is kíséretről van szó, hiszen együtt játsszuk a témákat. Köszönöm, hogy az évindító koncerten ezzel a különleges felállású produkcióval zenélhetek, nagyon megtisztelő felkérés és kedves lehetőség! - Szirtes Edina Mókus ezekkel a gondolatokkal ajánlja a koncertet.


Fotó: Nagy Gábor

Fedezze fel a Pesti Vigadó több mint 150 éves történelmi épületét a koncert előtt Épületlátogatási séta indul 18:00 órától! Jegyek elérhetőek magyar és angol nyelvű túrákra!

***

A koncertre és az idegenvezetésre a jegyeket külön kell megváltani.

Helyszín

Díszterem A Pesti Vigadó II. emeletén található gyönyörű Díszterem kiváló helyszínt biztosít koncertek, hangversenyek, kulturális események, konferenciák, álló- és ültetett fogadások, gálavacsorák megrendezésére. bővebben a helyszínről