Kiállítás 2018.11.29. - 2019.01.27.
Örökítés

Jegyárak

800 Ft

A Lelkes család kiállítása

Egy család, amelyből immár hat nemzedéken keresztül művészek kerülnek ki, csak ma számít kuriózumnak. Valaha, amikor a mesterségeknek művészi színvonaluk volt és a művészetek is mesterségeknek számítottak, nem volt ritka az ilyesmi. Kaszt-szabta keretek között, vagy a céh szabályai szerint a mesterségek öröklődtek: a XIX. század közepéig élt az a gyakorlat, hogy a legidősebb fiú vitte tovább apja vállalkozását.

Egy ilyen szellemi világban az ember könnyen „fertőződik" meg 

Interjú Lelkes Péter Munkácsy-díjas ipari formatervezővel, egyetemi magántanárral, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával.

A töretlenül tovább adott, egyre gazdagodó tapasztalatoknak és a genetikai törvényszerűségeknek is köszönhető, hogy e családok nemzedékeken keresztül meg tudtak felelni a változó kor szigorú követelményeinek. Ez pedig nem tűrt lazaságot a családon belül sem: csak konzekvens, okos és kemény nevelés tette méltóvá az utódokat a tisztes elődökhöz. A család így a társadalmi értékek hordozójává vált, s ez emelte a közösség biztos alapsejtjévé.

A hét nemzedékből itt kiállító tizenkét alkotó közül öten, mint a festészet művelői szerepelnek, de van, aki a fotózást választotta életpályául, másikuk formatervező iparművészként lett elismert. Találunk a kiállítók között belsőépítészt, szobrászt, kiadványtervezőt és könyvtervezőt is. Korábbi szakképzettségeik között viszont az ötvösség, a díszítőfestészet és a textilművészet is fellelhető.

Az alkotók közül két nemzedék élete jelentős időn át Csepelhez köthető és ez valamilyen formában alkotásaikban is megnyilvánul.

Jelen kiállításunkkal tisztelegni kívánnak a helynek is, amely többüknek otthont és útnak indító élményeket adott.

Lelkes István

A kiállítás 2018. november 29. és 2019. január 27. között látogatható.

Helyszín

Vigadó Galéria V. emeleti kiállítóterem A Vigadó Galéria V. emeleti kiállítóterme a tetőtér 2014-es beépítésével jött létre. bővebben a helyszínről