Hírek

Több, mint kétezren a 7. Nyitott Ház programjain
2018. 05. 07.
Több, mint kétezren a 7. Nyitott Ház programjain
Több, mint kétezren a 7. Nyitott Ház programjain

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a napot, reméljük, hogy mind többeknek sikerült élményeket szerezni a Pesti Vigadó programjain.

A 2018. május 5-ei 7. Nyitott Ház fesztivál jelleggel, az éjszakába nyúlóan került megszervezésre. A látogatók ezúttal már nem csak a Pesti Vigadóban, hanem az épület előtti téren is találkozhattak programjainkkal, rendezvényeinkkel. A nap folyamán megvalósult gyerekfoglalkozások, a fenntarthatóság jegyében szervezett workshopok, a különböző kultúrák néptáncai és az idegenvezetések újra a családok minden tagjának kínáltak érdekességet, a nap zárásaként a Díszteremben tartott koncert pedig felejthetetlen élményt.

A 7. Nyitott Ház során érezhetően tovább nőtt a külföldi turisták száma, amely az épület turisztikai célponttá válását mutatja.

Bízunk benne, hogy  következő Nyitott Ház, 2019 tavaszán hasonló sikert ér majd el!

A 7. Nyitott Ház alkalmából készített fotóink itt tekinthetőek meg.