Pesti Vigadó: A húsz év alatt nem fáradt el a sorozat, vagy éppen Ti, a szervezők?

Solymosi-Tari Emőke: Egyáltalán nem! Sőt! Engem doppingol a siker, a visszajelzések, hogy mennyire szeretik a sorozatot a gyerekek és a felnőttek is.  Mindig vannak új ötleteim, ötleteink.  A Pastorale-sorozat igazi „szerelemgyerek", nagy öröm vele foglalkozni valamennyiünknek, különösen nekünk kettőnknek: Záborszky Kálmánnak, aki 21 évvel ezelőtt kitalálta, hogy legyen ilyen sorozat és azon kívül, hogy vezényli a zenekart, változatlanul rajta tartja a szemét minden részleten, és nekem, aki 21 éve lehetek a sorozat szerkesztő-műsorvezetője, végső soron az arculatának a meghatározója.  

P.V.: Tudtok esetleg olyanról, aki kezdetben látogatta a sorozatot gyerekként, majd később visszatért a saját gyermekeivel?

S.-T.E.: Fantasztikus érzés megélni, hogy olyan családok is részt vesznek a programokon, amelyekben az egykori gyerekek már felnőttek, de a szülők, nagyszülők annyira megszerették a sorozatot, hogy változatlanul jönnek. Fontos, hogy nem gyerekelőadásokról, hanem családoknak szánt előadásokról van szó. Minden programot úgy szerkesztek meg – inkább rövid darabokat választva, de feszességre, változatosságra, és persze mindig a legmagasabb minőségre törekedve –, az  összekötő szövegeket úgy fogalmazom meg, hogy a programot akár egy alsó tagozatos gyerek is élvezze és be tudja fogadni, de egy szakmabeli felnőtt számára – legyen akár muzsikus vagy zenetanár – is tudjunk  újat mondani, élményt adni.

P.V.: Van-e arra példa, hogy pozitív módon befolyásoltátok a résztvevők későbbi érdeklődését? Például egy gyerek egy-egy előadás hatására közelebb került-e valamelyik művészeti ághoz, kedvet kapott-e a zenéléshez…?

S.-T.E.: Rendszeresen tartunk igen magas színvonalú hangszerbemutató hangversenyeket, ezek rendre a hangszerkészítésről is szólnak, több esetben saját rendezésű kisfilmen mutatva be ennek folyamatát. Néhány ilyen alkalom után arról kaptunk visszajelzést, hogy a bemutatott hangszerre megnőtt a jelentkezés a zeneiskolánkban… Fültanúja voltam olyan beszélgetésnek, amelyben egy kislány sírva könyörgött a szüleinek, hogy a délelőtti operaelőadásunk után a délutánira is vegyenek jegyet. Valószínűleg életében először látott operát, és az annyira tetszett neki, hogy azonnal meg akarta nézni újra. A szülők megváltották a jegyet a következő előadásra is – ez a szemem előtt zajlott le. De  olyan visszajelzésünk is volt, hogy azt az operát, amelyet kétórás keresztmetszetben, összekötő szöveggel kiegészítve élveztek végig nálunk, később az Operaházban teljes egészében is megnézték a családok. A közönség beír az emlékkönyvünkbe – szívet melengető olvasni, hogy mennyi örömet adnak az előadásaink.  

P.V.: Sikerült-e az eredeti célt teljesíteni, kinevelődik-e egy új, értő közönség? Közel lehet-e hozni akár a nehezen érthető műveket a közönséghez?

S.-T.E.: Egy új, értő közönség kinevelése hatalmas, országos szintű feladat, de úgy érzem, ehhez mi is hozzá tudunk járulni, immár 21 éve.  A mi programjaink egyrészt rendkívül változatosak, másrészt igen magas művészi színvonalúak. Aki végignéz egy sorozatot, vagyis négy különböző tematikájú előadást, és megragadja ez a világ, az valószínűleg eljön a következő évben is. Fontos, hogy a nem képzett közönség, és főleg egy kisebb gyerek nem tud befogadni nagyon hosszú darabokat. Sok múlik a szerkesztésen, ezért minél nagyobb változatosságra törekszem: egy zenemű, majd egy táncprodukció,  utána egy rövid interjú, egy filmrészlet…  Közben mesélek, képeket vetítek. Ha mindezek tematikusan szorosan kapcsolódnak egymáshoz, tehát a változatosságban is egységet képeznek, az igen nagy hatással van a nézőkre. Rendszeresen vetítünk ki szobrokat, épületeket, festményeket, szinte mindent, amiről szó van. Például Joseph Haydnról mint az Esterházy hercegi családot évtizedeken át szolgáló, mondhatni tiszteletbeli magyar zeneszerzőről gyönyörű programunk volt, és akkor a fertődi Esterházy-kastélyról is vetítettünk ki képeket, kitérve olyan részletekre is, mint Fazola Henrik kovácsoltvas kapuja. Számtalan ilyen példát mondhatnék. Egyszer meg is jelent sajtóban, hogy ha valaki éveken keresztül jön a programjainkra, akkor szerteágazó általános műveltségre tesz szert. Például aki tizenöt éve jár a Pastorale-ra, az már látott tizenöt operát, tizenöt nép néptáncát, népviseletét, és harminc különlegesen szerkesztett zenés-táncos előadást a legkülönbözőbb témákról, a legkülönbözőbb korszakokból, a középkortól kezdve napjainkig.  Műsorvezetőként gyakran megszólaltatom az előadóművészeket vagy az alkotókat (például a rendezőt, a koreográfust) mert a közönség nagyon igényli, hogy a művészeket beszélni is hallja. Így még közelebb lehet hozni egymáshoz a művészeket és a közönséget. Én a saját munkámat afféle közvetítésnek tekintem: segítek megteremteni a kapcsolatot a művészi alkotások, az előadóművészek és a közönség között.  A lényeg a magas szintű művészi produkció! Én pedig – mind a szerkesztés, mind a műsorvezetés módjával – hozzájárulok ahhoz, hogy ez valóban elvarázsolja a közönséget. Az előadásaink állandó szereplője a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar, amelyet Záborszky Kálmán, Ménesi Gergely és Horváth Gábor vezényel. Valamennyiüknek szívügye a sorozat, mint ahogyan állandó vendégünknek, együttműködő partnerünknek, a Magyar Táncművészeti Egyetemnek is. Az ottani mesterek a legnagyobb odaadással készítik fel a tehetséges ifjú táncosokat, akik nélkül már elképzelhetetlen lenne a Pastorale. De azt tapasztaltuk, hogy bármilyen híres művészt hívunk meg vendégként szólistának, azonnal értékeli ennek a missziónak a szépségét. Sohasem felejtem el, hogy például a nagyszerű csellista, Várdai István mennyire élvezte ezt a feladatot, mennyire meghatotta őt ez a közeg. Jó ilyen közönségnek játszani. Más, mint egy felnőtteknek szóló, esti koncerten.  

P.V.: A két évtizedes sikerek után, otthagyva megszokott otthonotokat, elköltöztetek a Pesti Vigadóba. A korábbi 220 előadás mindegyike a Zuglói Zeneházban került megrendezésre?

S.-T.E.: Fő játszóhelyünk valóban a Zuglói Szent István Zeneház volt a Columbus utcában. 1997 végén kezdtük el a Pastorale-sorozatot. Nem sokkal korábban avatták fel az igazán kiváló akusztikájú, nagyszerű lehetőségekkel bíró koncerttermet a Zeneházban. Ideális helyszín volt a közönség létszámát tekintve is. Egy 300-330 fős közönség elég jelentős, de még megmarad az előadás családias jellege. Én műsorvezetőként úgy érezhetem, hogy szinte mindenkivel tudok szemkontaktust teremteni, a művészek is azt érezhetik, hogy mindenkire közvetlenül tudnak hatni. 1999-ben álltunk rá arra, hogy februártól májusig rendezzük a programokat, s mivel a saját gyerekeim akkor voltak kicsik és sokat jártunk velük a bámulatosan fejlődő, mindig megújuló Állatkertbe, arra gondoltam, mi lenne, ha a májusi koncertünket kivinnénk szabadtérre, a Japánkertbe. Ez az ötlet nagyon megtetszett Záborszky Kálmánnak is, emlékszem, hogy alig mondtam pár szót erről, máris benne volt a dologban. A Japánkertben körülöttünk madarak csicseregtek, békák brekegtek, utóbbiak néha túl hangosan is… Az idilli természeti környezetbe mindig népzenei, néptánc programot vittünk. Volt továbbá rövid állatbemutató is, mégpedig az adott tájegység, ország jellegzetes állataival. Ha például bolgár zene és tánc volt műsoron, akkor Bulgáriában őshonos állatokat ismertettek meg velünk az állatgondozók néhány percben, sok humorral. Ezek az összesen 70-80 perces állatkerti programok óriási élményt jelentettek a közönségnek, az egész miliőt nagyon élvezték. Idővel a Varázshegybe, az Állatkert kiállítóterébe költöztünk át, ami zárt tér, ezért – bevallom – annyira nem kedveltük, viszont megvolt az az előnye, hogy nem voltunk kitéve az időjárásnak. Bár el kell mondjam, a jó Isten szinte mindig kegyes volt hozzánk, a sok év alatt alig volt néhány olyan eset, amikor a Japánkertből be kellett vonulnunk a Barlangterembe az eső miatt. Tehát egészen 2015-ig februárban, márciusban és áprilisban a Zuglói Zeneházban zajlottak a programok, májusban pedig a Fővárosi Állat- és Növénykertben. 2016-tól tarthatjuk az előadásokat a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó csodálatos dísztermében. Korábban a Pastorale inkább kerületi rendezvény volt, hiszen Zuglóban van a Szent István Zeneház és az Állatkert is. Igaz, már akkor is volt akár határon túli csoportunk is.  Most viszont a Pesti Vigadóba már valóban mindenhonnan jön a közönség, ezért úgy gondoltuk, legyen egy helyszínen minden előadás. Így már a májusi előadás is ugyanúgy 120 perces, mint a többi előadás. A Pastorale májusi előadásán a Pesti Vigadó dísztermében fellépett már a Muzsikás Együttes, a Csillagszemű Táncegyüttes, Petrás Mária, a Vujicsics Együttes, a Söndörgő Együttes, a Taban Táncegyüttes. Tehát elmondhatjuk, hogy a népzene és a néptánc is otthonra lelt ebben a patinás teremben.

P.V.: Mennyiben más a Pesti Vigadóban fellépni? Milyen érvek szóltak a váltás mellett?

S.-T.E.: A Pesti Vigadó díszterme az ország egyik legszebb, legrangosabb koncertterme. Egy szemet gyönyörködtető helyszín egy 150 éves, tehát igen nagymúltú, ráadásul frissen, kivételes igényességgel felújított, szimbolikus jelentőségű történelmi épületben, amelyben annyi művészeti ág otthonra talált. Számunkra megtisztelő lehetőség volt idehozni a már sok éven át szép sikereket elért sorozatunkat.  Kucsera Tamás Gergely főtitkár úr rögtön az elképzelés mellé állt, azt gondolom azért, mert a Magyar Művészeti Akadémia és a Pastorale-sorozat célkitűzései teljes összhangban vannak: a közönségnevelés, a magas művészi minőség közvetítése a családok felé, a magyar és az európai művészet értékeinek megismertetése, az összművészeti jelleg olyan célok, amelyeket a Magyar Művészeti Akadémia és magáénak tud. Ugyanakkor nem volt ez egyszerű döntés a számunkra, hiszen a Zuglói Zeneház kiválóan felszerelt, korszerű koncerthelyszín, ahol összeszokott csapattal dolgoztunk, és ahol minden technikai eszköz rendelkezésre állt. Az Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban mi – rendhagyó módon – a Dunával párhuzamosan állítjuk fel a színpadot. Ennek az az oka, hogy így jobb az akusztika, továbbá a közönséget is családiasabban, félkörben tudjuk így elhelyezni. Két év tapasztalatával a hátunk mögött pedig elmondhatjuk, hogy az itteni segítő személyzet is maximálisan mindent megtesz az előadások sikeréért. Szeretünk tehát itt dolgozni, és a közönség is boldogan jön ide. Tavaly óta már a televízió is közvetíti az előadásokat, a nyári hónapokban adták le sorban a felvételeket. Egy összművészeti program esetén pedig igenis az esemény része a Pesti Vigadó épületébe való belépés is. Maga az épület is egy csoda, mi pedig a művészeti programunkkal szeretnénk fokozni a csodát, elvarázsolni a közönséget, kicsiket és nagyokat. Úgy érzem, idevaló ez a sorozat!

Olvassa el az interjú első részét is!
 

A Pastorale családi sorozat 2018-ban az alábbi előadásokkal folytatódik:

2018. február 17. szombat 16.00 és február 18. vasárnap 16.00

Szerelmi bájital – Donizetti vígoperája

Főszereplők: Szakács Ildikó, Yanis Benabdallah, Gaál Csaba, Szüle Tamás

Vezényel: Horváth Gábor

Rendező: Horváth Zoltán

2018. március 24. szombat 16.00 és március 25. vasárnap 16.00

A sokarcú klarinét

Főszerepben: Horváth Péter – klarinét, tárogató

Vezényel: Ménesi Gergely

2018. április 21. szombat 18.00 (!) és április 22. vasárnap 16.00

Holdfény – Debussy és Ravel világa

Főszerepben: Berecz Mihály – zongora

Emilie Cavallo – ének (Franciaország)  

Vezényel: Záborszky Kálmán

2018. május 12. szombat 16.00 és május 13. vasárnap 16.00

„Szomszédolás" Bartók nyomában – Magyar, szlovák és román népzene és néptánc

Főszerepben a Timár Táncegyüttes és Kacsó Hanga Borbála – ének

Vezényel: Soltész Éva és Záborszky Kálmán

Valamennyi előadás közreműködője a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar

Szerkesztő-műsorvezető: Solymosi Tari Emőke